Ahonnan én jövök, ott nem létezik fájdalom, ahol most élek, ott a lélegzet is fáj nagyon. Ahova tartok, oda nem tartozik senkisem, én nem tartozok senkihez, te elhiszed, én elhiszem. Az örökkévalóság határait súrolom, de az álmom nem valóság, csak önmagamban dúdolom, hogy mennyire hiányzik, amit még nem éltem át, a vágyaim a való világba már nem fértek át. A szavak szorongatnak néha, de én tovább adom tebeléd, a felismerés feszengesse másnak is a kebelét, nem jártam tefeléd, csak mesélték az emberek, hogy létezik olyan hely, ahol nem létezik nem merek. Az új év hajnalán, egy befagyott tó közepén, vitatkoztunk te meg én a súlytalanság tömegén, a mások szövegén nőttem, de mostmár nagy vagyok, a nagyravágyás kicsinyít, te elégsz, én a fagy vagyok. A homlokomon rózsatövis, a tiéden glória, a te világod disneyland, az enyém katatónia. Én csak egy mc vagyok.......... az apám nem volt bankár, és az anyám nem volt díva, a félelem fehérre festette a falakat, a panel lassan párolog és kiszívja a szavakat. A szemembe szilánkok szóródnak, szórd szét a szitkokat, A tudatom már nem bírja a titkokat, mert én leírom a látomásaim mint Thomas Berger, hogyha megértik majd egyszer, én leszek a Kisnagy ember. Az álmom égszínkék, pont passzol a szemedhez, de a kezem túl hideg, soha nem érhet a kezedhez.